Sziasztok! Ismét eltelt egy év, elszaladt, hogy pontos legyek, én pedig a tavalyi összefoglalóhoz hasonlóan idén is összeszedtem, mi is történt velem idén.
Úgy döntöttem, hogy ezúttal hónapok szerint kategorizálom a legfontosabb eseményeket.
Január
- Az Új Nő magazin egyik újságírónője, Varga Henrietta megkeresett, hogy elvállalnék-e egy interjút, amire természetesen igent mondtam. Főként a borítótervezésről és az írásról beszélgettünk. A szuper kérdésekhez szuper képek is születtek, Ladislav Rabec jóvoltából.
Február
- Megszületett legjobb barátnőm kisfia. Képet nem teszek ki róla, de elhitetek nekem, hogy egy gyönyörű kis cukorfalat.
Március
- Megjelent az Új Nő márciusi száma. Örülök, hogy olyan sokan megvettétek csak azért, hogy elolvassátok a velem készült interjút.
Április
- A versposztolás tizedik évfordulója. Már tíz éve kerülnek versek Rimaszécs utcáira a Magyar költészet napján, a Posztolj verset az utcára akció keretén belül.
- Idén különleges videót is készítettünk, tehetséges falusi gyerekek és fiatalok elszavalták Radnóti Miklós - Nem tudhatom című versét.
Június
- Sikerült vennem egy komolyabb fényképezőgépet, ami már régi álmom volt.
- Rezeda Réka írónő borítópályázatán döntőbe jutott a tervem.
Július
- Megjelent Martinovics János - Japán ciklus című verseskötete, az én borítómmal. A könyvben apró illusztrációs képeim is helyet kaptak, ami külön öröm volt számomra.
- Megjelent Aux Eliza írónő barátnőm Mögöttem a jövő című ifjúsági regénye, amelynek előolvasója lehettem, és a véleményem is helyet kapott a könyvön.
Augusztus
- Megjelent Bálint Erika - Félszárnyú angyalok című könyve a borítómmal. Köszönöm szépen a megkeresést, nagyon sokat jelentett.
- Róbert Katalin - Heteira írónő borítótervező pályázatán első lett a tervem.
- Fedina Lídia írónő borítótervező pályázatán döntőbe jutott és közönségkedvenc lett a tervem, de a könyv végül nem az én borítómmal jött ki.
Október
- Szabad szemmel láttam a sarki fényt a falunkból.
- Lefényképeztem a C/2023 A3 vagyis a Tsuchinshan-ATLAS üstököst.
- Anita Boza írónő borítótervező pályázatán első lett a tervem.
- Eszes Rita, Bessenyei Gábor és Rácz-Stefán Tibor borítópályázatán döntőbe jutottak a terveim.
- Halloweeni fényképezkedést csináltam immár másodszor, ezúttal saját magam szponzoráltam az akciót. A gyerekek nagyon élvezték, szuper képek készültek az új fényképezőgéppel.
November
- Megjelent Tóth Eszter - Tündértükör című könyve, amely a 25. nyomtatásban megjelenő borítótervem.
December
- 13-án 31 éves lettem. Pont aznap jelent meg a Jégszív és A szerelem határai, a 26. és 27. nyomtatásban megjelenő borítóm. 13. és 14. Könyvmolyképző kiadós borítóm, ráadásul A szerelem határai élfestett verzióban is megjelent.
- Bekapcsolódtam a cipősdoboz akcióba, amit a Családi Klub szervezett a falunkban.
- Szilveszterkor elvesztettem egy szívemhez közel álló barátnőmet. Nem is igazán volt kedvem megírni ezt a posztot, de mivel ő mindig támogatta az álmaimat, így végül egy hónappal később csak sikerült befejeznem ezt a bejegyzést.
Köszönöm szépen a sok kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam 2024-ben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése