Írj egy verset
rólam,
Aki űrbe szálltam érted,
Mert a csillagokat kérted,
És amikor megkaptad,
Már a bolygókat nézted,
Lenyűgözve,
A csillagfényt elfeledve.
Írj egy verset
rólam,
Mert lehoztam neked,
A Szaturnusz gyűrűit,
Hogy aztán bedobd a fiókba,
Sosem gondolva többé arra,
Milyen szépen mutat majd
A kezeden,
Amellyel az ég felé intesz:
Inkább az kell nekem!
Hallod? Az kell nekem!
Írj egy verset
rólam,
És az üstökösről,
Melyet nehezen adott az ég,
De én ezt is elloptam tőle,
hogy te boldog légy.
Léggömbként táncolt mögötted,
Csóvája mosolyra késztetett,
Téged is,
engem is.
Azt hittem, végre
elég vagyok neked,
Hogy ezúttal bebizonyítottam szerelmemet.
És te lassan hozzám hajoltál,
Ismét az égre mutattál:
Vak vagyok és bolond,
Hiszen olyan gyönyörű ez a telihold.
Írj, kérlek, írj
egy verset rólam,
Mert ezúttal nem ugrottam szavadra.
Hiába duzzogtál, sírtál, pusztítottál.
Tőlem több csodát már ne várjál!
Itt a kulcs, vidd a hajót,
Lépj ki a légkörből,
Hagyd el otthonod.
Nem tudok, mondtad,
nekem ez nem megy!
Csak te vagy képes arra,
hogy megtedd!
Fogd be nekem a Holdat, édesem.
Utolsó kívánságom ez,
Mutasd meg, mennyire szeretsz.
Csak így hihetek neked.
Írj egy verset
rólam, kedvesem,
Hiszen megkövült szívem
Negyedszer is az űrbe repül.
Távolabbra, mint eddig bármikor,
Túl háromszáz galaxison.
Ott van, nem látom, csak érzem.
Olyan sötét, mint a lelkem.
Egy fekete lyuk háborog előttem.
Elhiszed, hogy pont ilyennek képzeltem?
Felé nyúlok,
ismerősként köszönt.
Az üresség teljesen kitölt.
Már vártalak, suttogja,
Szívemet összeroppantva.
Nincs már értelme
Téged szeretnem,
Hiszen tükörképedhez felérni lehetetlen.
Hívsz, keresel,
írsz, hol vagyok,
De a vákuumban nem terjednek a papírlapok.
Fölfelé nézel, engem keresve,
Szemedből könnycseppeket ejtve.
Későn sóhajtod a nevemet,
És ezt már te is tudod.
Miért csak most tűnt fel,
Hogy én voltam a napod?
Hazaérek,
megtisztulva,
Azonnal tollat ragadva.
Érzéseim versbe gyúrom,
Az űrben maradt minden gondom.
Nem gyűlöllek, elfelejtelek,
Tiszta lappal új utakra lépkedek.
Írd meg a verset, ahogy én tettem.
Lelkedből szakíts ki engem.
Most már tudom,
hogy elég vagyok.
És nélküled végre
Szabadon ragyogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése